Hardy Mihály ír a modern Magyarország állapotáról és a "mély államról". Az írás politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatokat mutat.
A szöveg egy éles ellentétet állít: a hivatalos beszéd és a mindennapi élet szóhasználata különbözik egymástól. A politikusok nyelvezete egy másik, hétköznapi tapasztalatokon alapuló beszédtől van.
A hivatalos számok szerint a gazdaság erős. A hiány megszűnik, a külkereskedelem jó, a technológia iránti igény nő. A mindennapokban azonban az ígéretek messze maradnak a valóságtól.
A tanárok digitális eszközökkel dolgoznak. A kórházakban végzett ellenőrzések egy régi problémát idéznek elő. A szociális segítést a külföldi menekültek is kaphatják. Ez a támogatás is eloszlatja a hatalom szó szerinti elkülönítését. Itt a védelem nevében irányítják a beszédet.
Hardy azt mondja, a mély állam nem csak a politika és a gazdaság összekapcsolásából származik. A hétköznapi életet is befolyásolja. A nyomtatott hírek új képet sugallnak, bár a jövő többé nem tűnik világosnak.
A gazdasági folyamatok mellett a kultúra is számít. Hardy a közbeszédet említi. Az emberek vágyakoznak a minőségre, a biztonságra és a valós érzelmekre. Ezek az igyek a társadalmi feszültségek mögé rejtik a mély állam nyomait.
A közrádió stúdiójában egy beszélgetésben a politikai szereplők szavai összekapcsolódnak. Minden kijelentés közel áll egymáshoz, így érződik a háttérből áramló irányítás. A hallgatók számára ez a befolyás rejtett marad.
Ez a politikai és társadalmi rendszer nehéz időket él. A valódi Magyarország egy álmok között rejtőzik, míg a mély állam csendben dolgozik. Hardy megkérdezi: látjuk-e, mi történik? Elmondjuk-e a valóságot? Melyik szabályok irányítják az álmainkat?
Hardy összegzi, hogy nem az számít, milyen képeket látnánk bennünk, hanem az, hogy mennyire ismerjük fel a tényleges világot. A mély állam titkai nem rejtőznek el, csak a társadalmi szó között bújnak meg.
