Az emberek ragaszkodnak a múlthoz, hol régi mesék élnek. A valóság mégse ugyanaz. Zimbabwe esetében ez egyértelmű. A gazdaság romok között fekszik. Emberek azonban még megőrzik a képét a városi modern világnak és gazdasági sikernek, amely 1980-ban, a függetlenség után született. Egy ok lappang ebben: a múltat könnyebb csillogónak látni, mint szembenézni a jelen fájdalmaival.
A 80-as évek elején Zimbabwe gazdasága erős volt. A térségben a város élte fényét a középosztályban. Munka biztosítva volt, a társadalmi lépcsők egyszerűen felmászhattak. A modern élet nem csupán álom volt, hanem valóság ténye. A 90-es és 2000-es években azonban a politika és a gazdaság megváltozott. A középosztály hirtelen leesett, és a városi, önálló munkalehetőségek száma megnőtt. Ma több mint 80 százalék él az ilyen rendszerben.
A kutatók most azon gondolkodnak, miként értelmezi a lakosság a városi modern képet és gazdasági sikert a bajidőben. Amikor minden összeomlásnak tűnik, az emberek a múlt fénye felé fordulnak. Miért is ne emlékeznénk egy szebb időre? Ugyanakkor a nosztalgia másik arca is megmutatkozik. Sokan érzik, hogy az állam, mely elnyomta őket gyerekkoruktól fogva, már nem képes biztosítani az egykor ígért lehetőségeket.
Sokan ideológiaként tekintek még ma a városi modern képre és a gazdasági sikerre. A helyzet nem fekete-fehér: egyesek megőrzik a kormány régi gondolatait, míg mások ráébrednek a saját kezükben rejlő lehetőségekre. Vannak, akik az önálló dolgozó szellemével próbálják megépíteni mindennapjaikat. Megjelennek azok is, akik bátran azt mondják, hogy a modern városi életmód maradandó. Öltözködésük alatt nem csupán divat, hanem bizonyíték is rejlik abban, hogy az utcai árusítás is tud stílust vinni.
A történelem is ezt a képet adja. A gyarmatosítás idején a városok fehér alapokra épültek. Az afrikaiak csak a munkaadóik közelében élhettek, máskülönben elkülönítettek maradtak. Az állami szabályok tartották fenn a rendet, de ma már a városi lakosság több mint 32 százaléka él ebben a környezetben. Az emberek fokozatosan egyre több városi életet élnek.
A gazdasági siker mítosza sem maradt változatlan. Volt idő, mikor Zimbabwe aranybánya volt; a gazdaság számos ágazata virágzott. A függetlenséget követően a kormány eltörte a faji korlátokat, de az emberek bizonyos régi mondásokhoz ragaszkodnak: „Zimbabwe Afrika kenyérkosara.” Ma ez a kenyérkosár üresnek tűnik.
Egy új pénznem lép a színre, remélve a gazdaság visszatérését. Ki lehet a jövő tanúja? A múlt képei tovább élnek, és a városi modern legendák árnyéka ott marad, mindaddig, amíg az emberek emlékeznek a régi épületekre és az örökségükre. Ha ezek az álmok fennmaradnak, a jelen talán kevésbé lesz rideg. Végül is, ki ne szeretne egy kellemes ébresztőt?
