Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három kis malac, akik együtt éltek egy szép és zöld mezőn. A nevük Pötyi, Csepp és Fickó voltak. Mindhárman nagyon izgatottak voltak, mert eljött az idő, hogy saját házikót építsenek.
Pötyi, a legnagyobb malac, mindig arról álmodott, hogy egy szép és erős házat építsen, amit a legnagyobb viharban is biztonságban tudhatnak. Elhatározta, hogy tégla házat fog építeni, mert azt gondolta, hogy ez a legjobb választás.
Csepp, a középső malac, egy kicsit másképp gondolkodott. Ő szeretett volna egy házat, ami gyorsan elkészül, de még mindig elég erős. Így ő döntött a fából készült ház mellett. „Ez hamarabb elkészül, és jól fog kinézni” – mondta.
A legkisebb malac, Fickó, pedig máris a legkönnyebb megoldást kereste. Ő úgy vélte, hogy a széna a legjobb alapanyag, mert gyorsan lehet vele építeni, és könnyen mozgatható. „Hamar kész leszek, és akkor mehetek játszani!” – jelentette ki boldogan.
El is kezdtek tehát építkezni. Pötyi a téglákat cipelgette, Csepp a fűrészkésekkel bajlódott, míg Fickó szénát gyűjtött a mezőről. Pötyi nagyon szorgalmas volt, míg Csepp is igyekezett, de Fickó inkább a játékra összpontosított. Végül Pötyi építkezése sokkal hosszabb időt vett igénybe, de ő nagyon boldog volt, amikor a háza elkészült.
Csepp háza is szépen elkészült, és Fickónak is lett egy széna háza, még ha az nem is volt túl tartós. összegyűlt Pötyi házának udvarán, és boldogan nézték meg az építményeiket.
De egy napon, ahogy a malacok boldogan játszottak, egy nagy és kóbor farkas bukkant fel a mezőn. A farkas, akivel senki sem akart találkozni, éppen azt keresgélte, hogy mit is ehetne. Amint megpillantotta a három kis malacot, azonnal gondolt egyet: „Most már tudom, mit fogok enni!”
A farkas odament Fickó szalmaházához, és dörömbölt. „Nyisd ki, Fickó, nyisd ki! Megjött a farkas, és bizony éhes vagyok!”
Fickó, aki hallotta a furcsa hangot, nagyon megijedt. “Nem nyitom ki, mert te meg akarsz engem enni!” – kiabálta.
A farkas dühbe gurult és fújni kezdett. Olyan erősen fújt, hogy a szalmaház teljesen összedőlt! Fickónak gyorsan a fából készült Csepp házához kellett rohannia, így hát gyorsan beszaladtak Csepphez.
A farkas azonban nem adta fel. Odament Csepp fából készült házához, és dörömbölt. „Nyissátok ki! Én vagyok a farkas, és bizony éhes vagyok!”
Csepp és Fickó megint megijedtek. „Nem nyitjuk ki!” – kiáltották. A farkas ezt is nagyon nehezen viselte el, ezért fújni kezdett. Lufis szél fújta a fát, és az iszonyúan megroggyant, de a ház nem dőlt össze. Csak egy kicsit megingott, de a kis malacoknak még mindig volt biztonságos búvóhelyük.
De a farkas nem adta fel, így hát fújni kezdett még erősebben! Végül a ház kidőlt, és a két kis malac gyorsan pihenni akart Pötyi tégla házánál. Odaszaladtak, és gyorsan becsukták az ajtót.
Most a farkas Pötyi tégla házához érkezett. Ekkor épp Pötyi is ott volt, és mindhárom kis malac együtt nézte a következő jelenséget. A farkas dörömbölt: „Nyissátok ki! Én vagyok a farkas, és éhes vagyok!”
“Nem nyitom ki, farkas! Tűnj el, különben hívom a kerítést!” – válaszolt Pötyi magabiztosan. A farkas dühösen nekifutott a háznak, és fújni kezdett. De a ház nem mozdult. Fújt, fújt, de a szél nem tudott eltéríteni egy téglából készült házat.
Sok-sok próbálkozás után a farkas kimerült. Elvesztette a reményt, hogy a kis malacokat el tudja kapni. “Na jó, elmegyek, de tudjátok mi? Soha többé nem jövök vissza!” – mondta, majd távozni készült a mezőről.
boldogan nézte, ahogy a farkas eltűnik a messzeségben. Örömteli nevetésben törtek ki, és megölelték egymást. Rájöttek, hogy ha együtt dolgoznak és segítik egymást, bármilyen nehézséget leküzdenek.
Azóta mindig figyeltek egymásra, függetlenül attól, hogy mit csináltak. Éltek szorgalmasan, és a malacok boldogan játszottak a zöld mezőn, tudva, hogy a barátságuk és a közös munkájuk erősebb bármilyen farkasnál.
Vége.
