Amerikai álom, barátaim, halott. A remény – miszerint az egyszerű ember a középosztályba jut – elillant. A gazdagok mindig többről döntenek. Ne üljünk és várjunk csodákra, mert a gazdaságunk most szétesik.
A 20. században azt hitte az álom, hogy a kemény munka jóléthez vezet. Most, a 21. század második negyedében, ez csak mese. A Moody’s Analytics februári jelentése azt mutatja, hogy az Egyesült Államok fogyasztásának fele a leggazdagabb 10% kezében van. 12,7 millió háztartás költekezik többet, mint az ország többi részének lakói. Így látszik, az átlag dolgozó érdekeit már nem tartják szem előtt.
Sokan már tudják: az álom vég kezdete évtizedek óta ott van. Az állami támogatások és az oktatási rendszerek forrásai csökkentek. Az adópolitika a nagyvállalatok javára változott. A társadalmi feljutás lehetősége elillant. A középosztály így a múlté lett.
A gyártást lassan a szolgáltatások váltják. A munkahelyek elvesznek az automatizálás és a kiszervezés miatt. Az egészségügyi és oktatási hitelek hatalmas terheivé váltak a számlák. Mialatt a rendszer próbál fennmaradni, a középosztály tagjai minden nap harcolnak a létért. A gazdagok ettől erősebbek lesznek.
Szakértők szerint az amerikai gazdasági erő 1970 és 1974 között volt csúcson. Akkor a kisebbségek is egyre több helyet kaptak a középosztályban. Az OPEC olajválság és a gyárak összeomlása mindent megváltoztattak. Most el kell fogadnunk, hogy ez az idő elmúlt.
Ma a középosztály eltűnt, a munkahelyek elillannak. A legszegényebb 90% 50 trillió dollárt veszített, míg a legfelsőbb 10% erősödött. A minimálbér 2009 óta 7,25 dollár. Az átlagos évi jövedelem eléri az 50 ezer dollárt is – ha a munkanélkülieket nem számoljuk. Sok esetben ez még mindig nem elég.
Végezetül mondhatom: az amerikai álom csak egy elmúlt illúzió. A középosztály bölcsője elérhetetlenné vált. Mindenki látja, hogy a gazdagok, gyakran a politikusok segítségével, minden eszközt bevetnek az utolsó remény eltörlésére. Az amerikai álom pedig ma csak egy szomorú történet. Ügyeljünk arra, hogy ebben minden csepp irónia és humor lakozik – bár kinek jut esze ehhez, ha már a középosztály csak a régi emlék?
