Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi város, ahol állatokkal teli csodás állatkert várta a látogatókat. Az állatkert különbözött minden mástól, amit az emberek valaha láttak. Itt a kerítések helyett a szökőkutak sugárba álltak, és az állatok boldogan sétáltak szabadon, mintha az egész világ az ő otthonuk lenne.
Egy napsütéses reggelen, Annácska, a város legkíváncsibb kislánya, úgy döntött, felfedezi a kis állatkertet. Kicsi hátizsákját összepakolta: hozott magával egy szendvicset, egy üveg vizet és egy nagy, színes ceruzát, amivel rajzolni akarta a látottakat.
Mikor belépett az állatkert kapuján, rögtön megcsapta az állatok édes illata és a fák között zúgó szél hangja. Először a vidám kis mókusokkal találkozott, akik az ágakon ugrándoztak. „Szia, mókusok!” – kiáltotta Annácska, miközben a ceruzájával gyorsan papírra vetette a vicces mozgásukat.
A mókusok kíváncsian nézték őt, mintha azt kérdezték volna: „Mit csinálsz itt, kis ember?” Annácska elmosolyodott, és elmesélte nekik, hogy felfedezőútra indult. A mókusok egyetértően bólogattak, és mutattak egy irányt, nézd csak, ott van a tó, ami tele van úszkáló kiskacsákkal!
Ahogy elindult a tóhoz, látta, hogy a kiskacsák vígan úszkálnak, néha a tetejére ugrálva, mint a kis vízi akrobaták. Egy kis kacsával is találkozott, aki nagyon bátornak tűnt, és kicsit messzebbre merészkedett. Annácska nevetett, és beszélgetni kezdett a kiskacsával: „Te is szeretsz úszni?” A kiskacsa vidáman quackolt egyet, mintha válaszolt volna.
Mire észbe kapott, Annácska már körbenézett, hogy milyen új kalandok várják. Hirtelen megpillantotta a hatalmas, bájos elefántfejet, aki a fák alatt pihent.
„Hello, óriási elefánt! Miért vagy ennyire szomorú?” – kérdezte Annácska, mikor közelebb lépett.
Az elefánt felemelte a fejét, és halkan válaszolt: „Csak várom, hogy valaki elvigyen egy kis sétára. Szeretem, amikor az emberek felfedezik a világomat!”
Annácska azonnal rájött, hogy ez egy csodás kaland lesz! „Hogyha veled mehetek a sétára, én bemutatom neked a barátaimat!” mondta izgatottan, és máris felmászott az elefánt hátára.
Az elefánt kedvesen óvatosan indult el, lépései olyan puhák voltak, mint a felhők, és Annácska úgy érezte, mintha egy hatalmas hintában ülne. Mindkettőjüknek ragyogó kedve volt, amikor elhaladtak a kedves állatok mellett.
Elsőként a zsiráfok mellett mentek el, akik hatalmas nyakukkal a fákat vizslatták, mintha szünet nélküli, zöld salátát keresnének. „Milyen magasak vagytok! Ti biztosan mindent megláttok a világbol!” – kiáltotta Annácska, és a zsiráfok viszonylag álmosan válaszolták: „Csak egy kicsit nyújtózkodunk, hogy elérjük a legfinomabb leveleket!”
A következő megálló a nagyszerű tigriskifutó volt. A tigris nagy, zöld szemekkel figyelte Annácskát és az elefántot. „Hát ti meg honnan jöttetek?” – kérdezte a tigris, és Annácska biztatóan mosolygott: „Felfedezőúton vagyunk! Mesélj el nekünk valamit a dzsungelről!”
A tigris így mesélni kezdett a zsungel titkairól, a fák óriási méretéről, a sűrű növények között megbúvó mókuskákról és a csillogó vízesésekről. Minden szava varázslat volt, és Annácska azonnal el is képzelte, hogy ő is ott van, táncolva a vízesés alatt.
A nap végére, amikor a nap már lenyugodni készült, Annácska és az elefánt egy varázslatos tavat találtak, ami csillagfényben ragyogott. „Képzeld el, itt zuhatag is van!” – kiáltotta Annácska izgatottan, és mindketten a vízhez siettek, hogy lássák, ahogy a víz csillog.
Elérkezett az idő, hogy Annácska hazamenjen, de a kis állatkert örökre az emlékek között él majd. „Köszönöm, elefánt! Soha nem felejtem el ezt a különleges napot” – mondta, miközben visszafele sétált.
„Szívesen, kis barátom! Mindig várlak vissza a titkos kalandjaimra!” – felelte az elefánt, és Annácska szívét a boldogság melege töltötte el. Hazafelé a kis város utcáin elhatározta, hogy rajzol egy könyvet a történtről, és mindenkinek mesélni fog a kis állatkert csodáiról.
És élt, ahogy minden mese végén szokás, íme, a kis állatkert, ahova a gyerekek és a felnőttek is visszavágynak, hogy felfedezzenek, barátokra találjanak, és új kalandokat dédelgessenek a szívükben!
Vége
