Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falucska, ahol az emberek boldogan éltek. A falu neve Varázsfalva volt, mert a híres tündér, Lidlina őrködött felette. Lidlina nem volt akármilyen tündér; minden hónapban különböző csodákat hozott a falubelieknek.
Az első hónapban, amikor Lidlina megérkezett, csodás virágokat varázsolt elő a földből. A virágok minden színben pompáztak: voltak pirosak, sárgák, kékillikrittyel, és narancssárgák is. A gyerekek, akik a mezőn játszottak, boldogan szedték a virágokat, és együtt készítettek belőlük gyönyörű koszorúkat.
A következő hónapban, amikor Lidlina újra megjelent, a falu minden házába csillagport hintázott. Ettől a csillagpor könnyűvé tette a levegőt, és a gyerekek úgy tűnt, mintha repülnének. Mindenki kiáltozva futott a falu főterére, ahol versenyt rendeztünk, ki tud a legmagasabbra ugrani.
A harmadik hónapban Lidlina egy varázslatos éjjelet hozott el. Az ég tele volt csillagokkal, és mindenki, aki kiment a szabadba, észrevette, hogy a csillagok táncolnak. A falu lakói összegyűltek, és nézték a gyönyörű látványt, amit Lidlina varázsolt. A felnőttek meséltek a gyerekeknek csillagképekről, és mindenki elmondta a saját kívánságait a csillagoknak.
De Lidlina nem csak csodákat hozott, hanem tanított is. A negyedik hónapban, amikor látta, hogy mindenki annyira elfoglalt a szórakozással, úgy döntött, hogy tanít egy fontos dolgot: segíteni másoknak. A gyerekek egy nap összegyűltek, és Lidlina mesélte nekik, hogy ha segítenek a faluban élő idős embereknek, az is egy igazi csoda. Megtanították ők a gyerekeknek, hogyan lehetne a fűt megművelni, megfőzni egy finom levest, vagy virágot ültetni.
Lidlina mindig így varázsolt: a szeretet és a barátság varázserejével. Minden hónapban új dolgokat tanított a falusiaknak, és segített nekik megérteni, hogy a valódi varázslat nem csak a csodás dolgokban rejlik, hanem abban, hogy egy közösségben élve együtt segíthetik egymást.
Az ötödik hónapban Lidlina egy döbbenetes dolgot vitt magával. Amikor este besötétedett, varázslatos lámpásokat hozott, amelyek fényei úgy ragyogtak, mint a csillagok. A gyerekek boldogan futottak a lámpások körül, és amikor Lidlina azt mondta, hogy az ünnepnapra készülünk, mindenki elmosolyodott.
A hatodik hónapban Lidlina új színekbe öltöztette az eget, és kicsit megkérdőjelezte a felnőttek tudományos ismereteit. A kék ég helyett különböző színeket hozott: zöld, rózsaszín, lila és sárga. Minden gyerek kíváncsian nézte, hogyan festi Lidlina az eget, és együtt álmodtak arról, hogy milyen csodás kalandokban vehetnek részt.
A hetedik hónapban azonban valami különös dolog történt. Egyszer csak Lidlina nem jött el a faluba. A gyerekek és felnőttek is aggódtak, hogy mi történhetett a kedvenc tündérükkel. Éjszaka a gyerekek nem tudtak aludni, és összegyűltek a falu közepén, hogy megpróbálják meghívni Lidlina varázsát.
‘Miért hagyott itt minket?’ kérdezte Kitti, a legkisebb lány a csoportban.
‘Talán szüksége van a segítségünkre!’ válaszolta Pisti, a legbátrabb fiú. ‘Lehet, hogy valahol bajban van!’
Ezért a gyerekek elhatározták, hogy elkészítenek egy különleges ajándékot Lidlina számára. Mindenki hozzájárult ötletekkel: Kitti készített virágokat, Pisti pedig fából faragott szívecskéket. Mások meséltek arról, hogy milyen szépek voltak a pillanatok, amiket együtt töltöttek a tündérrel.
Végül, amikor a különleges ajándék készen állt, a gyerekek a falu főterére mentek, és együtt kiáltották: ‘Lidlina, gyere vissza, szükségünk van rád!’
És csoda történt! Az éj sötétjében megjelent Lidlina, gyönyörű fényben ragyogva. ‘Köszönöm, gyerekek! Éppen egy kis szünetet tartottam, hogy töltődjek, de most már tudom, hogy nem vagyok egyedül!’ – mondta, és a kezeivel leengetett egy szivárványt az éjszakába.
A gyerekek boldogan szaladtak oda hozzá, és a falu újra tele lett varázslattal. Attól a naptól kezdve tudták, hogy Lidlina nemcsak egy tündér, hanem a barátság és a szeretet megtestesülése is.
Így teltek az évek, és a falu mindig várta Lidlina újabb csodáit. A barátság ereje pedig még sok-sok hónapon át tartott Varázsfalvában.
Vége
